Aristo: A betegségek kora, avagy a kor betegsége

 Egészen pontosan nem csak írni és számolni tanultam meg, hanem azt is, hogy a dolgok nem mindig a kedvünk szerint alakulnak, a felnőttek mindenféle galádságokat követelnek, nekem pedig engedelmeskednem kell, és jobban járok, ha ezt magamtól teszem, és nem várom meg a büntetést.

ELSAJÁTÍTOTTAM – PERSZE CSAK HELLYEL-KÖZZEL – VALAMIT, AMI MÁRA TELJESEN KIKOPOTT A KÖZBESZÉDBŐL, EZ PEDIG AZ ÖNFEGYELEM FOGALMA. 

NYILATKOZAT a Sapientia EMTE kolozsvári évnyitója kapcsán

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem évnyitójára nemcsak hogy meghívást kapott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hanem leplezetlen kampányolási célzattal még szóhoz is juttatták őt. Egyenesen visszataszító az a mód, ahogy Tonk Márton dékán a pártelnököt felkonferálta: „Míg a BBTE román tagozatának évnyitóját Románia jelenlegi államelnöke, Klaus Iohannis tisztelte meg jelenlétével, addig a Sapientia EMTE ünnepségét az ország következő államfője, Kelemen Hunor tiszteli meg ünnepi beszédével.” Legfeljebb abban adhatunk igazat a dékán úrnak, hogy Kelemen Hunor elnök úr – mutatis mutandis – egyazon súlycsoportba és „műfajba” tartozik Klaus Iohannis kisebbségi államelnökkel.

Csak szabadon!

Élni elnyomásban is lehet, de csak szabadon érdemes, mert mit sem ér a lét, ha bilincsbe van verve az akarat, rácsok mögé zárva a gondolat, és gúzsba kötve a lélek. Hiszen egyénenként és közösségként egyaránt, csak a mások által szabott korlátok és állított sorompók átlépésével teljesedhetünk ki. Ha viszont kényelemből, közömbösségből vagy gyávaságból lemondunk ennek lehetőségéről, akkor a teremtés koronájából bábuvá és nemzetből népességgé minősítjük magunkat vissza.

Klimaapokalipszis

Van egy újfajta baromság, ami a libsiktől ered.

Jaj, elnézést kérek, most minden bizonnyal olyan voltam, mint Horváth úr a földszint kettőből, aki – még mondjuk valamikor ’79-ben – megjegyezte két Fecske cigaretta közt a lépcsőházban, hogy jövőre vesz egy lengyel Polskit.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog