Azokhoz a dolgokhoz biztos, ami az életükhöz kellett.
Régen - bár kötelező volt az iskolába járás törvényileg - faluhelyen ez nem mindig "jött össze". Addig nem is volt semmi különösebb baj, míg a fiú, vagy lány el nem ért abba a korba, amikor már akár otthon, akár kint a földeken, vagy állatok közt komolyan segédkezhetett.


Persze túl sokáig nem kellett erre sem várni, hisz a 9-10 éves gyerekek dologidőben már nem az iskolapad felett görnyedtek, hanem állatot őriztek, gondoztak, segítettek a szántásban, vetésben, kapáltak, kaszáltak - tették ami kell.
Persze már pici kortól próbálkoztak vele, mire odajutottak, hogy a tanulás helyett munkálkodtak, addigra már apjuktól-anyjuktól alapvetően mindent megtanultak.
Mindent, ami faluhelyen kellett.
A lányok ennyi idősen már képesek voltak megfőzni akár a vasárnapi ebédet.
A fiúkra meg - ha a szülőknek dolguk akadt - akár a portát ráhagyhatták egy-két napra. Nemhogy tehernek, megtiszteltetésnek vette, hogy "emberként" tekintenek rá, megmutathatja végre milyen életre való ember.
Valamikor a nyolcvanas években volt egy szomszédom - Miklós bácsi - egy keleti, határmenti kis faluban. Nyíregyháza mellől került oda, szülei még kicsi korában meghaltak,
Nevelőszülőknél élt, dolgozott, az is csoda, hogy két évig koptathatta az iskolapadot.
Még majd nyolcvan évesen is gyöngyírással írt, tökéletesen, akár fejben számolt. Mindenről tudott - nem lehetett olyan témát felhozni, amihez nem tudott hozzászólni.
Már gyerekkorában elkezdte lerakosgatni fizetségét - hisz napszámba járt. Annak egy része ment a bankba. Össze is gyűlt egy szép kis summa - amit aztán a válság során odalett. Aztán megismétlődött még egyszer vele.
Ő, saját kezével - persze itt-ott segítséggel építette fel a házát, ha kellett pofozott rajta. Aztán majd az istállót is. Előbb fából, később vályogból. Majd lebetonozta.
Épített disznóólakat, csűrt, górét, mindent amit kellett.
Művelte a földecskét, nevelte a marhát, tehenet, hizlalt disznót, csirkéket - mindent. Ha valami baja volt az állatoknak - mindent maga oldott meg.
Tudta mit, mikor kellett vetni hogy jó termés legyen, hogy az állatnak melyik életszakaszában éppen milyen takarmány kell.
Hogy kell kéményt rakni, hogy kell kéményt seperni. Hogy kell megépíteni egy kemencét a ház végében.
Ugyanakkor az asszonyi munkákhoz is értett. Ha a felesége valami miatt épp nem ért rá - nem esett kétségbe, akár kétfogásos ebédet is készített.
Ők ebben éltek. Nem értettek a magasabb tudományokhoz, de azt, ami az élethez kellett akkoriban mindent magukba szívtak.
Ezért eshetett meg, hogyha egy paraszt beszélgetett egy állatorvossal, vagy mondjuk agronómussal - túl sok újjal nem traktálhatta.
Annyi volt a különbség, hogy az egyik az iskolapadban, a másik meg az élettől tanulta.

retroanzix.blogspot.com/
Fotó: Fortepan.hu/Cuckyeager tmblr

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog