Szerző: Russell Kirk

Minden, amit érdemes megőrizni, veszélyben a mostani időkben. Ebben a korban nem lesz elegendő a puszta ellenállás az események sodrásával szembe, kétségbeesetten kapaszkodva abba, amit még megtarthatunk. Az ösztönök konzervativizmusát kell megerősíteni a gondolkodás és a képzelet konzervativizmusával.

A liberalizmus, az utóbbi években a központosított államhoz való ragaszkodást és a Huxley-féle Szép új világát, vagy Orwell 1984-ének sivár személytelenségét jelenti. Az emberek elbizonytalanodtak, felteszik a kérdést, mibent higgyenek és minek nevezzék magukat: konzervatívnak, liberálisnak, radikálisnak?

A liberalizmussal és radikalizmussal szemben álló eszmerendszer, a konzervatív pedig politikai filozófia.

Mi a konzervativizmus?

A modern konzervativizmus a francia forradalom kezdete körül alakult ki, Angliában és Amerikában amikor az értelmiségi réteg felismerte, hogy az emberiségnek meg kell őriznie azokat a civilizációs értékeket, amelyek élhetővé teszik a környezetét. Az összetartozó eszméknek ellen kell állniuk a fanatikus forradalmak romboló hatásainak. Angliában,
az igazi konzervativizmus megalapítója Edmund Burke* volt, akinek Reflections on the Revolution in France (Reflexiók a franciaországi forradalomról) című munkája megváltoztatta a brit véleményt, és nagy mértékben befolyásolta a kontinens és az amerikai társadalom vezetőit. Az újonnan alapított Egyesült Államokban a köztársaság atyái, akik képzettségük és gyakorlati tapasztalatuk szerint konzervatívak, elhatározták, hogy olyan alkotmányt alkotnak, amelyek utódaikat az igazságosság és a szabadság tartós útjain irányítják. Amerikai függetlenségi háború nem igazi forradalom volt, inkább elszakadás Angliától, Massachusetts és Virginia államférfiainak nem volt kedve a társadalmat fenekestül felforgatni. Írásaikban különösen John Adams, Alexander Hamilton és James Madison műveiben józan és kipróbált konzervativizmust találunk, amely a történelem és az emberi természet megértésére épül. Az alkotmány, amelyet annak a nemzedéknek a vezetői alkottak, a kor legsikeresebb konzervatív eszközének bizonyult.

A konzervatív vezetők, hisznek bizonyos maradandó igazságok létezésében, amelyek az emberi társadalom magatartását irányítják. Talán ezek a főbb elvek, amelyek az amerikai konzervatív gondolkodást jellemezték:

(1) Az embereket és a nemzeteket erkölcsi törvények irányítják és ezek a törvények az emberinél messzebb mutató bölcsességből erednek – az isteni igazságosságból. Erkölcsi adósságunk van őseinkkel szemben, akik a civilizációnkkal ajándékoztak meg és erkölcsi kötelességünk az utánunk következő generációknak átadni. Ezt az adósságot Isten rendelte el.

Nincs jogunk szemtelenül manipulálni az emberi természetet vagy polgári társadalmi rendezettségét.

(2) A változatosság és a sokféleség a magas civilizáció jellemzői. Az egységesség és az abszolút egyenlőség a létező minden valódi erő és szabadság halála. A konzervatívan érzők elfogulatlan erővel ellenállnak a zsarnok vagy oligarchia egyformaságának, az uniformizálást Tocqueville** „demokratikus despotizmusnak” nevezte.

(3) Az igazságosság azt jelenti, hogy minden férfinak és minden nőnek joga van ahhoz, ami a sajátja – a saját természetének leginkább megfelelő dolgokhoz, képességei és feddhetetlensége jutalmaihoz, vagyonához és személyiségéhez. A civilizált társadalom megköveteli, hogy minden embernek egyenlő jogai legyenek a törvény előtt, de az egyenlőség ne terjedjen ki a feltételek egyenlőségére: vagyis a társadalom egy partnerség, amelyben mindenkinek egyenlő jogai vannak – de nem egyenlő dolgokra. Az igazságos társadalom szilárd vezetést, a különböző képességekért különböző jutalmakat, valamint a tisztelet és a kötelesség érzését követeli meg.

(4) A tulajdon és a szabadság elválaszthatatlanul összefügg, a gazdasági szintezés nem gazdasági haladás. A konzervatívok a tulajdont természetesen a saját mivoltában értékelik, mert e nélkül minden férfi és nő ki van szolgáltatva egy mindenható kormánynak.

(5) A hatalom tele van veszéllyel, ezért a helyes az, amikor az erő ellenőrzött és kiegyensúlyozott,
szilárd alkotmányok és szokások korlátozzák. A politikai hatalmat lehetőség szerint helyi intézmények kezében kell tartani. A centralizáció általában a társadalmi dekadencia jele.

(6) A múlt, a bölcsesség nagy tárháza, ahogy Burke mondta: az egyed bolond, de a faj bölcs.
A konzervatív ember úgy véli, hogy az erkölcsi hagyományok, a társadalmi tapasztalatok és az őseink által ránk hagyott komplex tudásanyag alapján kell éljünk, amit Chesterton „a halottak demokráciájának” nevezett, vagyis az időszámításunk előtt meghalt bölcsek megfontolt véleménye, a verseny tapasztalata. Tömören a konzervatív tudja, hogy nem tegnap született.

(7) A modern társadalomnak sürgősen szüksége van az igazi közösségre: az igazi közösség pedig a kommunizmus által elképzelt kollektivizmustól távol eső világ. Az igazi közösséget a szeretet és a jótékonyság irányítja, nem a kényszer.
A konzervatívan gondolkodók egyházakon, önkéntes egyesületeken, önkormányzatokon és különféle intézményeken keresztül törekednek a közösség egységének megőrzésére.
A konzervatív emberek nem önzők, hanem közkedveltek. Tudják, hogy az uniformizmus a valódi közösség végét jelenti.

(8) A nemzetek ügyében az amerikai konzervatív úgy érzi, hogy országának példát kell mutatnia a világnak, de nem szabad megpróbálnia a világot a maga képére alakítani. A politika és a biológia törvénye, hogy minden élőlény mindenekelőtt – még saját élete árán is – megtartja sajátos identitását, ami megkülönbözteti az másoktól. Ha valaki konzervatív elveket vall nem törekszik a világ uralására, és nem örül a környezetnek, amely egy kormányzatra és civilizációs mintára redukálódik.

(9) A konzervatívok tudják az emberek nem tökéletesíthetők és a politikai intézmények sem. Nem teremthetünk mennyországot a földön, de poklot csinálhatunk. Mindannyian a jó és a rossz teremtményei vagyunk és a jó intézmények elhanyagolásával és az ősi erkölcsi elvek figyelmen kívül hagyásával a bennünk lévő gonosz hajlamos uralkodni. Ezért a konzervatívon gondolkodók gyanakodnak minden utópisztikus modellre. Nem hiszi, hogy a pozitív jog erejével meg tudjuk oldani az emberiség összes problémáját.
Remélhetjük, hogy elviselhetővé tesszük a világunkat, de nem tehetjük tökéletessé. Ha haladás érhető el, az az emberi természet korlátainak körültekintő felismerése révén történik.

(10) A konzervatív meggyőződés szerint a változás és a reform nem azonos. Az erkölcsi és politikai újítás lehet előnyös de romboló is és ha az innovációt az elbizakodottság és a lelkesedés szellemében hajtják végre, az valószínűleg katasztrofális lesz. Minden emberi intézmény koronként változik bizonyos mértékig, mert a lassú változás a társadalom megőrzésének eszköze, éppúgy, mint az emberi test megújításának eszköze.
Meg kell érteni, hogy az emberek akkor elégedettek, ha úgy érzik, hogy a tartós értékek stabil világában élnek.

A konzervativizmus tehát nem egyszerűen a sok tulajdonnal és befolyással rendelkező emberek érdeke, ez nem egyszerűen a kiváltságok és a státusz védelme. A legtöbb konzervatív ember sem nem gazdag, sem nem hatalmas. Még a legszerényebbek is nagy hasznot húznak létrejött köztársaságunkból. Biztosított szabadságuk, személyük és otthonuk biztonsága, a törvények egyenlő védelme, joguk van munkájuk gyümölcséhez, és lehetőségük van a bennük rejlő legjobbat kihozni. Joguk van a személyiséghez az életben, és joguk van a vigasztaláshoz a halálban.
A konzervatív elvek védelmet nyújtanak a társadalomban a jövő számára. A konzervativizmus pedig olyan társadalmi fogalom, amely mindenki számára fontos, aki egyenlő igazságosságra és személyes szabadságra, valamint az emberiség minden kedves régi módjára vágyik. A konzervativizmus nem egyszerűen a „kapitalizmus” védelme. (A „kapitalizmus” valóban Karl Marx által alkotott szó, a kezdetektől fogva azt sugallják, hogy a konzervatívok csak a magántőke hatalmas felhalmozódását védik.) Az igazi konzervatív ember azonban határozottan védi a magántulajdont és a szabad gazdaságot, a saját érdekében, mert ez a célok elérésének eszköze.

Ezek a nagyszerű célok több, mint gazdasági és több, mint politikai.
Magában foglalja az emberi méltóságot, az emberi személyiséget, az emberi boldogságot. Még az Isten és az ember kapcsolatát is magukban foglalják. Korunk radikális kollektivizmusa ugyanis ádáz ellenség minden más tekintéllyel szemben.

A modern radikalizmus gyűlöli a vallásos hitet, a magánerényt, a tradicionális személyiséget.
Minden, amit érdemes megőrizni, veszélyben van a mi generációnkban. Ebben a korban nem lesz elegendő a puszta meggondolatlan negatív ellenállás az események sodrásával szembe, kétségbeesetten kapaszkodva abba, ami még meg megmaradt. Az ösztönök konzervativizmusát meg kell erősíteni a gondolkodás és a képzelet konzervativizmusával.

*Burke szerint nem az a fontos, kinek a kezében van a hatalom, hanem az, hogy mennyi hatalom összpontosul egy kézben. Szerinte senkinek nem lehet korlátlan hatalma, de a totális jogfosztás is elfogadhatatlan.
(Edmund Burke (Dublin, 1729. január 12. – Beaconsfield, 1797. július 9.) ír író, whig párti politikus, politikai gondolkodó, a modern brit konzervatív politika egyik megteremtője volt.)

**Alexis Charles-Henri Clérel de Tocqueville (Verneuil-sur-Seine, Île-de-France, Franciaország, 1805. július 29. – Cannes, 1859. április 16.) francia politikai gondolkodó, történész, a szabadság és a demokrácia eszméinek tudós szószólója.

A teljes cikk itt olvasható: The Imaginative Conservative

Fotó:168 óra

Forrás: MTI

Újból fellángolt a hónapok óta parázsló halászati vita Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba. Ez az első viszálya Nagy-Britanniának valamely EU-s tagállammal a Brexit óta. Még hadihajók is felbukkantak.

A külügyi tárca csütörtöki bejelentése előtt a Downing Street szóvivője “csalódást keltőnek és aránytalannak” nevezte a francia kormány által megfogalmazott fenyegetéseket. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Nagy-Britannia “nem ezt várná egy szoros szövetségestől és partnertől”. Emellett azok az intézkedések, amelyekkel Párizs fenyegetőzik, nem tűnnek összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmi és együttműködési megállapodásában (TCA) foglaltakkal, és szélesebb értelmezésben a nemzetközi joggal sem.

Megalakult kedden Berlinben az új német szövetségi parlament (Bundestag), és ezzel elkezdődött Angela Merkel politikai pályafutásának utolsó szakasza. Péntek október 18-án éjszaka megszületett a hárompárti egyezség Németország jövőjéről az elkövetkező négy évre. Szociáldemokraták (SPD), Zöldek és Szabaddemokraták (FDP) nyilvánosságra hozták az intézkedéseknek azt a listáját, amelynek alapján együtt fognak kormányozni. Az egyezség nem sok jót ígér a németeknek, de annál több nehézséget az európai embereknek. Nemzetközileg a klímavédelem és a migrációs politika előre jelzése komoly destabilizációt hozhat Európában, mivel egyik legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkezik Németország, így a legnagyobb ráhatása van az unióra.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a megegyezés Németországnak új küldetési programot fogalmaz meg. 
A szöveg  a „küldetés” kifejezést használja, amikor bejelenti, hogy a „megújítható energiák kiépítését  drasztikusan fel fogjuk gyorsítani.

A klasszikus építészet nem jobb- vagy baloldali kérdés – állítja Justin Shubow építészkritikus, akit a Biden-adminisztráció azonnali hatállyal menesztett az Egyesült Államok Képzőművészeti Bizottságának elnökségéből. Shubow a klasszikus és a hagyományos építészettel szembeni hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséért és az öncélú posztmodern kockaépületek ellen küzd a scrutoni hagyományokat követve.

Hardball: Ursula von der Leyen, Valeria Mongelli/Bloomberg/ Getty

„Botrányos dolgot tett” a lengyel vezetés . Úgy döntött, hogy Lengyelország alkotmánya elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben – írja Peter Franklin az UnHerdbem. Ez precedens értékű az uniós joggal szemben. A Polexit valószínűleg nem fog megtörténni. De sosem ez volt a fő fenyegetés. Az igazi veszélyt az jelenti, ha a magországok ha a központi országok politikusai rájönnek az EU blöffjére.