Van egy fontos kérdés, amivel szembe kell nézni: Magyarország és a Kárpát-medencében élő népek kapcsolata 200 éve a párhuzamos nemzetépítésről szól. Az ellentétek a 19. század elejétől kezdve éleződnek. A magyar nemzetépítés mellett a többi más etnikumok is a medence egyes részein többségbe kerültek – ez inkább falvakra volt jellemző. A nemzeti öntudat ezekben az egy tömbben élő nem magyarokban mind jobban erősödik és szeretnének autonómiát nemzetet építeni esetleg államot. A trianoni szerződés hozta meg számukra a lehetőséget, és a román nemzeti állam megalakulását. Ezzel egy időben elvette úgy az erdélyi magyarok, mint románok a 20. század elején kialakult fejlődési lehetőségét. A magyarok esetében ez tetőződött a nemzetiségük megélésének a beszűkülésévél.


A “Prágai tavasz” 1968 mindazok mellett, hogy csírájában elfojtották, jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a romániai magyar értelmiség karrierjének (ha így lehet nevezni?). Az 1970-es években kifejlődött Erdélyben egy olyan magyar értelmiségi réteg, amelyre azt lehet mondani, – esetleg vitatkozni róla – hogy a mai értelmiség kultúrájának a meghatározója.

Erre igazából hat-hét év volt ezt segítette néhány fontos magyar intézmény,A Hét hetilap, a Kriterion Kiadó, az Előre országos magyar napilap kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, azIfjúmunkáshetilap, a kolozsváriKorunk. A „szocialista megújulás” egy kis időre mindenüvé átterjedt. Nem sokáig az 1970-es évek végén aztán megkezdődött a Ceausescu-féle „etnokratikusállam építés. Tulajdonképpen a annak a politikának a felélesztése, melyet trianoni szerződés után képzeltek el a magyarság asszimilálására Erdélyben. Az oktatással kezdték 1922-ben az Angheleseu oktatási miniszter programja szerint. Intézkedéseivel és elképzeléseivel néhány évtized alatt a magyarságot akarták beolvasztani.

Szerencsére 1939-ben az erőltetett asszimiláció megszűnt. 1945 után még egy ideig szovjet nyomásra egy felemás magyar autonóm vezetés létezett Székelyföldön, de a megyésítéssel ezt felszámolták.

 

Ezután szervezik a diktátor bátyja Ilie Ceausescu-féle Hadtörténeti Intézetet. Bányai Péter politikai elemző szerint ennek az intézetnek a feladata a nacionalista propaganda és a történelemhamisítás.

 

Az intézménybe dolgozik két illusztris ember akik talpon maradnak ‘89 után is. Ioan Talpes, a külföldi hírszerző szolgálat vezetője 1992-1997 között, és Dinu Giurescu akadémikus a konzervatív párt alelnöke és parlamenti képviselő.

Ők átörökítették a nacionalista szellemet, és a történelem hamisítás továbbra is szabad utat kapott. A pillanatnyi helyzet pedig: eszük ágában nincs a 100 éve uralkodó háttér hatalomnak ezen változtatni.

 

Az eltérő történelmi szemlélet és abban felnőtt generációk értékrendszere is megmagyarázza a nacionalista uszításra történő érzékenységet. A hivatalos történelem tanítása az iskolákban szinte egészen mellőzi a magyarok történetét, az is ami benne van elferdítve tárgyalja, ezért aztán kialakult egy olyan pedagógiai módszer a tanár és család viszonylatában a magyarok között, hogy figyelmen kívül hagyják a tankönyveket és igyekeznek némi raélis történelmi tudatot kialakítani. Ez ad és adott némi szabadság érzetet az erdélyi magyaroknak.

A hamis erdélyi történelmet a románokba évtizedeken át sulykolják, ezt megfűszerezve hamis állításokkal és uszításokkal mint: a magyarok ellenségek, a kisebbségi jogokat pedig próbálják úgy beállítani, hogy az a románok ellen irányulnak.

Ez keveredett/keveredik a két világháború között felerősödött transzilvanistamitológiával, ami vegyült a “jó erdélyi toleranciával” és a feléledt halovány román transzilvanista elképzeléssel.

1989-ben az állforradalom eufóriájában enyhült a magyarok és románok közötti viszony, nem sokáig hagyta a háttérhatalom. Saját ígéreteik megszegésével összeugrasztották a két nemzetet, ez volt a marosvásárhelyi összetűzés a magyarok és románok között. Ez végül is, alapul szolgált a szekuritáté újraszervezéséhez más megnevezéssel.

Az Európai Unió felé haladva, megint kezdett enyhülni a magyarok és a románok között a viszony, ami tetőzött a Marian Cosmakézilabdás meggyilkolásával Budapesten. A két közösség megint közeledett, nagyon sokat lehetett köszönni a médiának, ez megint nem tetszett a háttérhatalomnak, akkor történt hogy a magyar elnököt nem engedték Marosvásárhelyen leszállni mert köd van. Ezután elindult a szimbólumok törvénytelen üldözése,amely a jog kettős mércéjénekalkalmazása jellemez, kihasználva a torvények nem egy értelmű faramuci megfogalmazását. Ezt tetőzi most az úzvölgyi sírrablás. Amit ott művelnek, a provokáció mellett intelligencia és kultúra hiánya. Még a megtépázott keresztény erkölcsű Európában ma is a halottak meggyalázása vérlázítóan kulturálatlanság.

A kommunizmus alatt ránézésre az öltözködés, viselkedés alapján könnyen meg lehetett különböztetni egy magyart a romántól. Mára ez megváltozott, az emberek egyformán öltözködnek, ugyanazt a zenét hallgatják, a nyugati kultúrát másolják, ezt vettük át leghamarabb nyugatról. Ezaz asszimilációnak sokkal gyorsabb folyamata, mint erőltetni és uszítani egymás ellen a közegeket, Angelescu és Ceausescu táncolna örömében ha látná ezt az importált helyzetet.

Szórványban az asszimiláció az 1989 előtti időszakhoz képest felgyorsult. Amihez hozzájárul, hogy harminc év alatt felnőtt egy generáció, amelyik a szüleikhez képes paradigma váltáson estt át. Ennek egyik eleme, hogy míg az idősebb generáció a magyar állampolgárságot úgy tekinti, hogy ezzel a tartozott a magyarországi politikum, addig az ifjak lehetőségként és európai uniós állampolgárként élik meg. Ettől érzik magukat szabadabbnak, ezzel a szülőföldhöz a kötöttségük is fellazult. A kilátástalan gazdasági helyzet pedig rákényszeríti a külföldi érvényesülés keresését. A létszámfogyás így oda vezet, hogy a magyar kulturális és nyelvi közeg leszűkül és bele kényszerül a magyar ember a román közeg elfogadásába.

Bárdi Nándor történész szerint: „a magyarok úgy gondolják, hogy a 19. század közepe óta a szomszéd országokban van egy egy terv a magyarok megsemmisítésére, vagy kiszorítására. Míg itt nálunk úgy gondolhatják az ott élő magyar kisebbség a magyar birodalom örököse, egy ötödik hadoszlop ez eredményez egy kölcsönös félelmi viszonyt, amit bármikor fel lehet izzítani.

Ezt a szemléletet fokozottan élik meg szórványban élő magyarok, tehetetlenül állnak szembe vele úgy a többségben élő székelyek, mint Erdély többi részén. A helyzet enyhítésére az etnikumok közti párbeszéd volna. Sajnos a magyarok és románok nem kommunikálnak nincsen politikai párbeszéd és kompromisszumkészség. A nemzetek közti szakadéknak több oka van: a sérelmek tisztázatlansága, a tudatlanság, egymás kultúrájának nem ismerése, a kölcsönös bizalmatlanság.

A megoldás nehézsége több tőből fakad:

a magyarok felé történő jogi engedmények nem az észszerűség szüleménye hanem az érdekvédelmi szervezet politikai zsarolásának a következménye,

az ország egyik válságból a másikba zuhan, ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, Románia, ahol éppen a „jóléti állam igérgetésével” manipulálnak, keverve ajól bevált nacionalizmussal – a magyarokkal szemben elvtelenül, melyet ravaszul, hamisan kommunikálnak Európa felé.

Tóth László

 

Folytatjuk

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog