Már nagyapám is környezettudatosan élt!?

Megosztás
FaceBook  Twitter

Elődeink nem voltak annyira gazdagok, hogy pazaroljanak. Nem termeltek tengernyi szemetet, nem dobták szemétbe a használati tárgyakat rögtön, ha elromlott inkább megjavították. Az élelmiszer-pazarlás ismeretlen volt. A jelenkori pocsékolás különböző formáit hosszan lehetne sorolni.

 

Szerző: Dienes Tibor

"Nagyapám mindig szegény ember volt, ezért mindenére vigyázott. Volt egy nagyon fura cseréptányérja, nagynak és mélynek tűnt, de nem sok fért bele. Katonakorában Miskolcon a vasútállomáson vett benne kocsonyát, de vissza már nem tudta vinni, mert elindult a vonat. Betétdíjas volt a tányér, ezért végigcipelte a Felvidéken, Galícián, Csehországon, de mivel nem Miskolcnak jöttek, ezért hazavitte, ha már pénzt adott érte. A körkörös gazdaság számára létkérdés volt, mindennek megtalálta a hasznát. Ha eltört egy cserépkorsó, azt megdrótoztatta, ha elvásott az inge ujja és alja, akkor gyerekruhát szabtak a maradékból, majd törlőrongy lett, és a végén gyújtós. A faluban dívott a megosztásos gazdasági modell is, elég volt, ha csak pár ember tartott valamilyen ritkán használt eszközt – magas létra, daráló –, mert szívesen kölcsönadták. Cserébe nem pénzt kértek, hanem munkát, segítséget. A gyaloglókat mindig felvették az ugyanarra tartó üres szekerek, magától értetődő volt a car sharing. Mivel a faluban csak néhány gazdag embernek volt rádiója, azok esténként kitették az ablakba, akit érdekeltek a hírek, az odasétált, úgy hallgatta az utcáról.

Zéró hulladékot termeltek, talán csak az üvegcseréppel nem tudtak mit kezdeni, az agyagcserép és a kályhasalak már jó volt útfeltöltésre. Szelektáltak is: ami éghető volt, ment a kályhába, ami ehető, megette a jószág. A komposztálás pazarlás lett volna, takarmány lett a növényi maradékokból, jobban hasznosult, és a végén a föld is visszakapta a fontos tápanyagokat, trágya formájában. A kukorica nemcsak ételt adott, hanem tüzelőt is, a csuhéból szakajtót fontak, a csutkából baba készült a lányoknak. Nagyapám megtanult kosarat is fonni szalmából.
A rongynak szánt ruhákról a gombokat levágták: „jó lesz az még”. Nem volt rest lehajolni az utcán egy elhagyott szögért, mert „ezt se kell majd megvenni”. A vécépapír összevágott újságpapírból volt a kerti budiban, és vigyáznom kellett náluk a horgászújságomra, nehogy gyújtós legyen belőle.

Szinte mindent a környékbeli termelőktől szereztek be, az ételeken kívül a ruhát is a helyben termett kenderből készítették. Nagyapám tudatos vásárló volt, ha elment az – akkor még csomagolásmentes – boltba, sose vett mást, mint amire tényleg szüksége volt. Emlékszem, kicsi koromban, amikor együtt mentünk a közértbe, és én elmondtam neki a vágyaimat, mindig megkérdezte, hogy tényleg annyira kell-e az nekem, és biztos, hogy nem lehetne mással helyettesíteni? Miért jobb a túrórudi, mint a túrós palacsinta? Csak olyasvalamit vett, amit máshonnan nem lehetett beszerezni. Amíg dohányzott, dohányt és cigarettapapírt is vennie kellett. De egyszer, amikor éheztek, eladta a maradék cigarettáját, és hazavitte a pénzt. A felesége azt mondta, ugyan mindegy, mert ha lesz pénze, újra elfüstöli. Nagyapám pedig akkor megfogadta, hogy soha többet nem dohányzik, mert nincs rá szüksége."

A teljes cikk itt olvasható: orszagut.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog