A nők eltörlése

Megosztás
FaceBook  Twitter
Kategória: Publicisztika


Szerző: Hajdú Tímea

A progresszív ideológusok a tolerancia nevében eltorzították a valóságot. Olyan ideológiai környezetet hoztak létre, amely már azt sem engedi meg, hogy valaki definiálja, mi a nő. Hajdú Tímea publicisztikája. 

 

 A Biden adminisztráció 2021 júniusában egy hivatalos dokumentumban — amely az egészségügyi finanszírozásokról szólt –, az „anya” szót kicserélte „szülő személyekre”. A New York Times 2022 elején kiadott egy cikket a menstruációról, amelyből kihagyták a „nőket” és helyette „menstruáló személyeknek” nevezték őket. Néhány hete egy brit újságíró pedig lefotózta, hogy a tenisz klubjában már nem jelölheti be magát nőként, mert az van odaírva, hogy már „nem érvényes” az elnevezés. A „nő” szó körüli abszurditások megkoronázása pedig az volt, amikor Ketanji Brown Jacksont — Biden legfelsőbb bíró jelöltjét — a szenátusi meghallgatáson megkérte Blackburn szenátor, hogy definiálja a „nő” szót, mire a bírónő azt válaszolta, hogy nem tudja, mert nem biológus.

A gender-elmélet gyakorlatba ültetése odáig fajult, hogy a nő egy meghatározhatatlan kategóriává vált a progresszívek számára.

Egy olyan tanult, és komoly tapasztalattal rendelkező bíró, mint Brown természetesen pontosan tudja, mi az a nő. Hiszen Biden maga is azért jelölte Brownt, mert előre kihirdette, hogy színesbőrű, nőnemű bírót fog választani. Azonban a jelenlegi ideológiai környezetben ha kimondaná, hogy az a nő, aki biológiailag nő, akkor az őt támogató progresszív politikusok felháborodnának. A főáramú média több szereplője úgy tett, mintha abszurd lenne ilyet kérdezni egy bíró jelölttől, és az egész csak a konzervatívok ostobasága.

Azonban a kérdést azért tette fel Marsha Blackburn szenátor, mert ahogyan a fenti példákban látható, egyre többen tesznek úgy, mintha a „nő” definiálása valami legendabeli rejtvény lenne, amit a mesével ellentétben még a legbölcsebb pásztorfiú sem tud megoldani.

Az USA Today amerikai lap gyorsan meg is írta a cikket arról, hogy Brown bírónő válasza „tudományosan megfelelő volt” ugyanis a lap szerzője úgy véli, hogy a „tudomány” szerint „nincs megfelelő módja annak, hogy egyértelműen meghatározzuk, mitől lesz valaki nő.” A cikk szerint a nemiség elsősorban „társadalmi kérdés” de a biológia sem tud választ adni arra a kérdésre, hogy mi a nő. A cikk idéz néhány gender „tudóst”, akik mind kifejtik, hogy mennyire bonyolult definiálni azt, hogy mi is az a nő. A cikk írója a gender elmélet szemüvegén keresztül nézi az egész kérdést, és az ellentmondásokkal teli ideológiát igyekszik a tudomány tekintélyébe csomagolni.

A feminizmus öngólja

Ez az ellentmondásokkal teli nézet az, hogy létezik külön biológiai, és külön társadalmi nem. A gender tanulmányok alapvetően női szak, és a teóriákat is elsősorban nők dolgozták ki, nem is sejtve, hogy saját jövőjüket ássák alá. Ahogyan egy korábbi cikkben már leírtam„A társadalmi nem ideológiája azt állítja, hogy az embert a társadalom „programozza be egy bizonyos nemre”, és szerintük egyáltalán nem biztos, hogy valaki ténylegesen is nő, vagy férfi csak azért, mert biológiailag annak született. Vagyis szerintük a nemi identitás is tanult készség. Ez a teória teljesen leválasztaná a nem fogalmát a biológiai realitásról, vagyis attól, hogy a DNS-be bele van írva az ember nemi hovatartozása, és már a fogantatáskor eldől, hogy fiú, vagy lány születik attól függően, hogy a nemet meghatározó kromoszóma pár XX(nő) vagy XY(férfi). Vannak persze kivételek, ők az interszex emberek, akik azonban még a népesség 1%-át sem teszik ki.” A gender-elmélet tehát egy társadalomtudományi teória, amit olyan radikális feministák dolgoztak ki, mint Judith Butler, aki azt állította, hogy az orvos a születésnél a biológiája alapján ad a gyereknek egy nemet, de ez „később átalakulhat”.

S így jutunk el oda, hogy az ideológia elfogadói szerint az ember olyan nemű „amilyennek” érzi magát, és ez lehet teljesen független a biológiájától. Ez egy érzelmi érv, amelyre az egyedüli bizonyítékok az egyén saját érzései, amelyek nem a biológiai valóságban gyökereznek. S így szerintük egy biológiai férfi is lehet nő, aminek következtében a nő klasszikus definíciója “transzfób”, mert nem tartalmazza a transz nőket. Az ideológia a harmadik hullám feministáihoz kötődik — írja Michael Warren a Spectator oldalon –, akik háborút indítottak a biológia ellen, amellyel megnyitották az ajtót a transz ideológiának. Ugyanis azt állították, hogy a két nem közötti bármilyen különbségre való rámutatás szexizmus.

Így történhetett például az, hogy a nyilvánvaló fizikai előnnyel rendelkező biológiailag férfi sportolók, akik magukat transz nőként azonosítják, elindulhatnak a nők között, és a szabályok alkotói, a nézők és a kommentátorok úgy tesznek, mintha nem lenne előnye a nagyobb izomzattal, termettel, erősebb csontozattal rendelkező versenyzőnek.

Mindeközben fenntartják azt, hogy ugyan nem tudják megmondani mi a nő, de közben hirdetik a nők nagyszerűségét, felháborodnak, hogy kevesebb nő van egy filmben, mint férfi, és általában minden jobb, ha nő csinálja. Warren a cikkében leírja, hogy

maguk a keményvonalas feministák sem ismerhetik el, hogy például Lia Thomas transz úszó férfi biológiája miatt erősebb, mint az úszólányok, mert akkor el kellene ismerniük, hogy léteznek különbségek a nők és a férfiak között, és bizonyos dolgokban bizony a férfiak jobbak lehetnek, ahogy ez igaz fordítva is.

Ezzel pedig saját elméletüket döntenék meg arról, hogy minden különbség a nők és a férfiak között a szexizmus és a férfiuralom következménye.

Így ma a nőknek azzal kell szembe nézniük, hogy miközben nagyszerűségüket zengi a progresszív oldal, a szépségversenyeken, a sportpályákon olyan férfiakkal kell versenyezniük, akik nőként azonosítják magukat.

S mivel a progresszív politika trendi, és mindenki a jó oldalon akar lenni, ma Amerikában a legjobb női díjakat rendre transz nők, vagyis biológiai férfiak kapják. S a díjátadók megveregethetik a saját vállukat, hogy elsőként vettek el valamit egy nőtől, hogy azt egy férfinak adják az egyenlőség nevében.

Sőt elvárják, hogy a nők mindezt „a nők sikerének” nevezzék. Ennek az ideológiának a gyakorlatba ültetése azzal is jár, hogy a nők egy börtönbe kerülhetnek férfiakkal. Egyre több bűnöző van, aki kijátssza a rendszert, és a tolerancia nevében nem merik őket megkérdőjelezni, hiszen, ha egyszer ő úgy érzi, hogy nő, akkor ki az állam, hogy ezt megkérdőjelezze.  A nők védett terei, az öltözők, a mosdók így szépen lassan megszűnnek védettek lenni. Egyre több feminista — különösen a konzervatív irányból — igyekszik felszólalni ez ellen, azonban még olyan prominens alakok is falba ütköznek, mint például a Harry Potter sorozat írója J.K Rowling, akit hosszadalmas progresszív aktivizmusa után ejtett a saját bázisa, amiért felszólalt a nők jogaiért.

Az UnHerd magazinban Kathleen Stock részletesen bemutatja, hogy a transz aktivizmus lényege egy fikció, amit egy progresszív intézményrendszer ráerőltet a társadalomra. Stock szerint fikció, hogy az a nő, aki annak gondolja magát és fikció az is, hogy nemcsak két nem létezik. De mivel tömegek elfogadják ezt a dogmát, az ideológia papjai úgy erőltetik rá a társadalomra, mint az egykori inkvizítorok, és ha valaki megkérdőjelezi a dogmát, hát törlik a közéletből. A napokban a Twitter például felfüggesztette a Babylon Bee szatíraoldalt, amiért Rachel Levine transznemű államtitkár-helyettest az „év férfijának” nevezte.

Stock arra is rámutat, hogy érdekes módon a „férfi” szó definiálása senkit nem érdekel. A férfiakat nem nevezik át „nemző személlyé” és nem tolonganak a transz férfiak, hogy induljanak a biológiai férfiak között, vagy áthelyezzék őket a férfiak börtönébe.

Akik visszafordíthatatlan kárt szenvednek

Gyakori vád a konzervatívokkal szemben, hogy „túlreagálják” az olyan megjegyzéseket, mint amit a bírónő tett, vagy hogy mániákusan más nemi életét akarják korlátozni. Intoleráns és vaskalapos kultúrharcosoknak nevezik őket, akik felnagyítanak egy nemlétező problémát, és intoleránsak egy kisebbséggel szemben. Csakhogy nem a konzervatívok kezdték a gender ideológiát szakpolitikává emelni, és az amerikaiak csak fejüket kapkodva próbálnak reagálni egy jelenségre, ami úgy érkezett meg, hogy mire észrevették, már nyakig benne voltak.

Tíz évvel ezelőtt még csak a különböző társadalomtudományi szakokon lehetett hallani azokról az ideológiákról, amelyeket ma már a filmek, az iskolák, és maga az amerikai kormányzat is hirdet. Ez az elképesztő sebességű terjedés elsősorban az internetnek köszönhető – írja Abigail Shrier, amerikai újságíró az Irreversible Damage (Visszafordíthatatlan kár) című könyv írója.

Könyvében Shirer bemutatja, hogy az Egyesült Államokban a tinilányok körében „transz-mánia” terjed, vagyis divattá vált az ideológia. 2012 előtt még statisztikailag sem létezett a probléma, mára azonban kiskorú lányok ezrei azonosítják magukat transzként.

A szerző leírja, hogy a nemi identitás zavara természetesen mindig is létezett, de nagyon kevés embert érintett, és gyakoribb volt kisfiúknál. Lányok körében szinte nem létezett, és általában felnőtt korra véget ért, kivéve egy marginális kisebbség körében, akik aztán felnőttként is transzneműként éltek. Shirer a könyvében részletezi, hogy a lányok az internetes közösségi oldalakon találkoznak az ideológiával, és úgy kezdik el magukat transzként azonosítani, hogy korábban nem volt problémájuk a nemükkel.

Shrier leírja, hogy a feminizmus ironikus módon a patriarchátus (férfiuralom) ideológiával azt hirdeti a lányoknak, hogy fiúként sokkal könnyebb lenne az életük. Így sok lány, akivel interjút készített, elmondta, hogy nem akar fiú lenni, hanem egyszerűen nem akar lány lenni, és el akarja kerülni a női pubertással járó érzelmi hullámvölgyet. S ahogy leírja, ahelyett, hogy a problémáikat kezelnék, a jelenlegi amerikai pszichológus álláspont a tesztoszteron beadása, majd következő lépésként a nemátalakító műtét.

A könyvben lányok tömegei nyilatkoztak, akik megbánták a döntést, és elmondták, hogy rosszabb állapotba kerültek a tesztoszteron kezelés után, mivel a pszichológiai problémák velük maradtak. A szerző szerint beláthatatlan következménye lesz annak, hogy lányok tömegeit erre az útra terelik.

Shrier arra is rámutat, hogy Amerikában ma erről a témáról nem lehet beszélni, és nem lehet megkérdőjelezni, hogy esetleg nem a nemváltás irányába kell mindenkit lökni. Ha felnőttként is megmarad az érzés, akkor már joga lesz a műtét mellett dönteni. Ráadásul az is nehézzé teszi, hogy egyáltalán vita indulhasson a kérdésben, hogy a Biden kormányzat az állam hatalmával is támogatja az ideológiát, s minden szinten harcolnak annak terjesztéséért.

Az Egyesült Államokban egyre több szülő emeli fel a szavát a gyermekeik ideologizálásával szemben, ugyanis a járvány alatt sokan először szembesültek azzal, hogy mit tanítanak az iskolában a gyerekeiknek. Erre válaszul több republikánus államban törvényeket hoztak a gyerekek iskolai ideologizálása ellen. Ezek a törvények hatalmas ellenállást váltanak ki a progresszív jogvédő szervezetekben, a cégekben és a demokrata politikusok körében, azonban a lakosság többsége támogatja őket.

Az ember nem kísérleti alany, nem lehet a testét átszabni majd vissza, nem lehet egy gyerek tudatát összezavarni, majd elvárni, hogy normális életet éljen. Nem lehet a biológiai valóságot negatív következmények nélkül nem létezővé nyilvánítani. Shrier szerint a vágy, hogy műtéttel, hormonokkal segítsenek megzavarodott kiskorúakon azt az amerikai mániát mutatja, miszerint mindenre van valami gyógyszer beleértve a saját biológiai valóságodat is.

 
https://neokohn.hu