A liberálfasiszta gépezet véghajrája

Megosztás
FaceBook  Twitter

Szerző: Topolánszky Ádám
Magyar Nemzet

"Történelmileg az első világháború kétszeresen is mérföldkő volt mind a fasizmus, mind a liberalizmus történetében. Úgy tűnt, hogy a háború végérvényesen lejáratta azt a liberális világrendet, amely ezt a világégést kiváltotta, de sajnos nem így lett. A liberalizmus ismét beindította a motorját, zakatol és nyomul világszerte, amire a szellemileg kialakulatlan gondolkodású, ezért könnyen befolyásolható fiatalok gyorsan rákapaszkodnak.

 

Az individualizmus „értékrendjére” épülő Egyesült Államokban sokan még az első fogyasztóvédelmi törvényeket vagy a nemzeti parkok megalapítását is a magánszemélyek és a tagállamok ügyeibe való beavatkozásként fogták fel. Nem véletlen, hogy a liberális amerikai újságírók eleinte üdvözölték nemcsak Mussolini, de Lenin totalitárius kísérletét is. És most ismét ezt teszik. A fasizmus és a kommunizmus ugyanis egy tőről fakadnak. Mindkettő hajtóereje az erőszak, csakúgy, mint a liberálfasizmusé. Alapvető közös jellemzőjük az ellentmondást nem tűrő ideológiai demagógia (amit most éppen az LMBTQ-lobbi esetében tapasztalhatunk), valamint a szellemi és véleményterrorizmus minden egyéb témakörben."

Teljes cikk itt: magyarnemzet.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog