Kisebb lett Erdély súlya az országos turizmusban

 

A hivatalosan bejegyzett erdélyi szálláshelyek 1 542 840 turistaérkezést regisztráltak 2020 júniusa és októbere között, ami 1 483 846 fővel (49 százalékkal) alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. A vendégéjszakák száma ugyanebben a periódusban 3 364 632 volt, ami 3 360 321-gyel (50 százalékkal) kevesebb, mint a 2019-es nyári szezonban. Egy turista átlagosan 2,2 napot töltött egy erdélyi szálláshelyen a nyári időszakban.

 

Országos összehasonlításban Erdély a romániai turistaérkezések és vendégéjszakák több mint egyharmadát adta (40,2 százalék és 35,2 százalék), ami az erdélyi turizmus országos súlyának visszaesését jelenti az előző évekhez képest (2019-ben 42,1 százalék és 37,7 százalék) – mutat rá az Erdélystat statisztikai szolgáltatás. A havi szintű adatok alapján a régióban – az év egészét tekintve – tipikusan a nyári hónapokban a legnagyobb a turistaforgalom. 2020-ban ez kizárólag az augusztusi hónapról mondható el – csak ebben a hónapban emelkedett 500 ezer fölé a vendégek száma. Viszont sem a júliusi, sem a szeptemberi turistaérkezések nem haladják meg a koronavírus-járvány előtti téli hónapok forgalmát.

Továbbra is Brassó megye a legnépszerűbb célpont

A téli időszakhoz hasonlóan a nyári idényben is az erdélyi turistaforgalom legnagyobb részét – a turistaérkezések 41,3 százalékát és a vendégéjszakák 35,3 százalékát – a dél-erdélyi megyékben regisztrálták.

Brassó megye 354 980 turistaérkezéssel és 690 594 vendégéjszakával Erdélyben az első helyet, míg országosan a második helyet foglalja el a megyék rangsorában (a Fekete-tenger-parti Konstanca megye mögött).

További 17,8 százalékkal járult hozzá az erdélyi vendégéjszakák számához a két közép-erdélyi megye (Kolozs és Maros), valamint 14,3 százalékkal a Bánság és 13 százalékkal a Partium. Az észak-erdélyi és székelyföldi megyék részesedése 10 százalék alatti. Az erdélyi megyék közül az előző év június–októberi időszakához viszonyított visszaesés legsúlyosabban Hunyad, Szilágy, Kolozs, Temes Hargita és Arad megyéket (59 százalék fölötti csökkenés), míg legkevésbé súlyosan Fehér és Krassó-Szörény megyéket (40 százalék alatti csökkenés) érintette. Az erdélyi szálláshelyek kapacitás-kihasználtsága a nyári szezonban 23,3 százalékos volt, amely enyhén elmarad az országos értéktől (26,8 százalék), és 15 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. E tekintetben Erdélyből a partiumi megyék teljesítettek a legjobban, 29,2 százalékos kihasználtsági aránnyal, míg az észak-erdélyi megyék a legrosszabbul (18,6 százalék).

Az átlaghoz hasonló visszaesés a Székelyföldön

A Székelyföldön a nyári szezonban 97 407 turistaérkezést (45 768 Kovászna és 51 639 Hargita megyében) és 308 174 vendégéjszakát (201 494 Kovászna és 106 680 Hargita megyében) regisztráltak. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ez 50 százalékos csökkenést jelent a turisták, illetve 52,9 százalékos csökkenést a vendégéjszakák számában.

Különösen Hargita megye mutatott jelentős csökkenést ebben az időszakban (57,3 százalék és 61,6 százalék).

Ezzel a két székelyföldi megye a teljes erdélyi turistaérkezések 6,3 százalékát és a vendégéjszakák 9,2 százalékát adta, ami enyhe csökkenést jelent az előző évekhez mérve.

Csökkenő tendenciát mutat a székelyföldi szálláshelyek kapacitásának a kihasználtsága is. Ez az érték a 2020-as nyári szezonban 26,6 százalék, míg egy évvel korábban 40,8 százalék volt – von mérleget az Erdélystat.

A teljes cikk itt olvasható: kronikaonline.ro eredeti cím: Felére csökkent az erdélyi turizmus, a Partiumban kisebb, Közép-Erdélyben nagyobb mértékben esett a turistaforgalom

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog