Kövér László: Polgárháború zajlik Amerikában

"Parlamenti ellenzéki tökmagjankókról és a nemzetállamokat lebontó globalista elitről beszélt Kövér László a Hírt-tv-ben Bayer Zsoltnak – írta meg a Telex. Hozzátették:  a házelnök szerint az Európai Unió nem veszi tudomásul a nemzettudat jelentőségét, el akarja nyomni, pedig az Osztrák-Magyar Monarchia is részben épp azért bomlott fel, mert „a bécsi és pest-budai elit” nem vette komolyan ezt az erőt. Pedig az emberben ösztönös erő a közösséghez tartozás vágya, ami pusztító is lehet, ám ezt a vágyat békés mederbe terelhetik a demokratikus nemzetállamok – mondta a házelnök. (...)

 

Ami naggyá tette Amerikát, azt szemétdombra vetnék

Ha van amerikai nemzet mégis, akkor annak a nemzetnek számos olyan jó tulajdonsága van, ami nem véletlenül tette Amerikát a világ vezető hatalmává” – mondta a házelnök. „Az amerikai baloldal azonban azt a keveset is, ami Amerikát naggyá széppé és erőssé tette, azt szeretné a szemétdombra hányni azzal a kis nyúlfarknyi történelmével együtt, ami hajítani, ami ennek az országnak a sajátja” – mondta. Kövér László szerint külső erők fogják megkísérelni, hogy a magyarországi választásokat „illegitim módon manipulálva a nekik megfelelő irányba vigyék”.

A küzdelem nem demokratikus

Kövér László elmondta: „Látjuk, hogy ez egy háború, nehogy valaki félreértse, itt már nem demokratikus küzdelemről van szó és nem tisztességes választásokról, és nem abban az értelemben, ahogy ők azt kétségbe vonták, hanem abban az értelemben, ahogy azt Amerikában lehetett látni, ha ott megtörténhetett mindaz, ami megtörtént és azt hagyjuk, hogy erre az ilyen-olyan bíróságok milyen választ adtak, mert attól a tények azok tények, a jog pedig egy másik dimenziója az életünknek, ha azt látjuk, hogy ott lehetséges volt, akkor ne legyenek illúzióink, hogy ez itt is lehetséges lesz. Mindent, a szó szoros értelmében mindent meg még azon túl is, amit el tudunk képzelni el fognak követni annak érdekében, hogy ezt a kormányt megbuktassák”.

A Telex közölte: Kövér szerint, ha elvégzi a munkát a kormány és azok a választók, akik a kormány értékrendje szerint gondolkodnak, „akkor nem lesz okunk arra, hogy búslakodjunk 2022-ben.”

A teljes cikk itt olvasható: mandiner.hu

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog