Mi fontosabb a székelyeknek: a magyar állampolgárság vagy az autonómia

Hogyan magyaráznák meg a székelyek egy románnak, hogy miért kell nekik autonómia? És mennyi esélyt látnak rá, hogy autonómiát kapnak most, hogy már magyar állampolgárok is lettek? Egyáltalán melyik a fontosabb: az autonómia, vagy az állampolgárság? Megkérdeztük a Székely Szabadság Napján.

 

„Én személy szerint nehezen magyaráznám el, mert nem tudok románul”

 – mondta a Székely Szabadság Napjának egyik székely résztvevője, mikor arról kérdeztük, hogyan győzne meg egy románt a székely autonómiáról. Voltak viszont, akik szerint a románoknak is érdekük lenne, hogy Erdély és Székelyföld fejlődjön.

 A budapesti Hősök Terén tartott rendezvényen arról is kérdeztük a résztvevőket, hogy az elnyert magyar állampolgárság, vagy az autonómia fontosabb nekik. A legtöbben egyértelműen az autonómiát mondták, az állsmpolgárságot többnyire csak szimbolikusnak gondolják,

 volt azonban olyan is, aki szívesen fizetne adót Magyarországra is, ha már a magyar kormány támogatja pénzügyileg Székelyföldet.

 A rendezvényen feltűnt Schiffer András volt országgyűlési képviselő, Keresztes László Lóránt LMP-frakcióvezető, és a fideszes Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke is. Németh Zsolt úgy vélte, hogy egyre inkább szimbolikus ma Európában az állampolgárság jelentősége, így az legfeljebb az ürügye lehet az autonómia megtagadásának, de oka nem.

 És hogy mi miatt dicsérte meg az LMP frakcióvezetője az egykori kommunista Romániát? Nézze meg a videót, és kiderül!

 

 

azonnali.hu 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog