1458. január 24. Királyválasztás a Duna jegén

„Merem mondani, hogy a magyar dolgok kezdetétől fogva királyválasztás annyi örömmel és annyi dicsőséggel még nem ünnepeltetett.”
(Thuróczy János)

1458. január 24-én választották meg Magyarország királyának a 15 – más számítások szerint 17 – esztendős Hunyadi Mátyást (ur. 1458-1490), a törökverő hadvezér, Hunyadi János fiát. A legenda szerint Mátyást a Duna jegén türelmetlenül várakozó budai és pesti polgárok kiáltották ki uralkodónak, a valóságban azonban a Magyarországot irányító főúri ligák juttatták trónra azt a fiatalembert, akinek 32 évig tartó országlása hazánk utolsó fénykorának bizonyult.

1849. január 21. Bem vereséget szenved Nagyszebennél


Színezett kőnyomat a nagyszebeni ütközetről (Eduard Scheifele rajza nyomán, 1852)

„Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.”
(Petőfi Sándor: Újév napján)

1849. január 21-én kísérelte meg Bem József honvédtábornok az erdélyi császári főparancsnok, Puchner Antal főhadiszállásul szolgáló Nagyszeben elfoglalását. Bem támadása a védők kitartó ellenállása és a honvédsereg jobbszárnyának késlekedése miatt végül eredménytelenül zárult, a szebeni magyar kudarc után pedig a lengyel tábornok addigi eredményei is komoly veszélybe kerültek.

1242. január 19. IV. Béla a pápa segítségét kéri a mongolok ellen


IV. Béla király menekülése az őt üldöző tatár hadak elől (1241)

„Aratás ideje volt, behordták a gabonát, a szénát és a szalmát, és berakták a csűrbe. Ott állott mellettünk a kun és a tatár, és mulatott azon, hogy az apa leánya, a férj neje, a testvér szép húga árán váltja meg életét.”
(Részlet Rogerius mester Siralmas énekéből)

Alkategóriák

Alkategóriák

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog