Borsodi Attila: Akár százhúszezer gyermek is utazhat a határon túlra

Szekszárdi gimnazisták a székelyudvarhelyi Vasszékely szobrát tekintik meg
Fotó: MTI Fotó: Egyed Ufó Zoltán

Március 30-ig pályázhatnak a magyarországi iskolák a Határtalanul! programra, a kiírás tegnap jelent meg. Újdonság, hogy ezúttal a pedagógusoknak tanulmányutat szerveznek a határon túlra.

 

Megjelentek tegnap a Határtalanul! program következő tanévének pályázati kiírásai, amelyre jellemzően a magyarországi általános iskolák most hatodikos, szeptembertől hetedikes osztályai jelentkezhetnek március 30-án 14 óráig – erről a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszélt egy sajtótájékoztatón.

Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy a Határtalanul! program 2010-ben kezdődött, így az egyik legrégebbi és legsikeresebb nemzetpolitikai kezdeményezés. Ennek lényege, hogy magyarországi tanulók, magyar kormányzati támogatással, szervezett iskolai keretek között egyszer a tizenkét év alatt határon túli területeket látogassanak meg, így személyes tapasztalatokat szerezhetnek a külhoni magyarságról.

A nemzetpolitikai államtitkár elmondta, hogy az elmúlt években körülbelül háromszázezren vettek részt a programban, míg ebben a tanévben 101 ezer – többnyire hetedikes – gyereket tudnak utaztatni. Kiemelte, hogy a kormányzat évente 5,3 milliárd forinttal támogatta a programot az előző egy-két tanévben.

Akár százhúszezer gyermek is utazhat a határon túlra

Szeptembertől növekszik a keretösszeg, az iskolák a korábbinál egymillió forinttal többet, 6-7 millió forintot nyerhetnek el az utazások finanszírozására. A politikus két kiadványra is felhívta a figyelmet.

Az egyik a Rákóczi nyomában – Kárpát-medence útikönyv, valamint a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendá­rium segítségével készült Bakancslista füzet. Mindkettő hasznos információkkal szolgál a gyerekeknek az utazásuk alatt.

Utóbbi nagyon friss anyag, a napokban készült el. Potápi Árpád János jelezte azt is, hogy a diá­kokat más módon is felkészítik a kirándulásra. A gyerekek előzőleg felkészítőórákon vesznek részt, ezeket a foglalkozásokat azok a tanárok tartják, akik később elkísérik őket az utazásra.

A politikus az újdonságok között említette, hogy ezúttal a pedagógusoknak tanulmányutat szerveznek a határon túlra, hogy felkészítsék a tanárokat a kirándulásra.
A Határtalanul! programot lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a mostani pályázati kiírást széles társadalmi egyeztetés előzte meg, ami az eddig gyakorlattól eltérő volt.

Erdélyi Rudolf Zalán több változásra is felhívta a figyelmet, többek között arra, hogy korábbra írták ki a pályázatot, így hamarabb születhet döntés, és a kifizetés is korábban jöhet.

Emellett egyszerűsítették a dokumentációs folyamatot, a gyermekek biztonsága érdekében egyeztettek a busztársaságok vezetőivel, a járműveket fokozottan ellenőrzik majd, akár a határon is. – A programban akár 120 ezer gyermek is részt vehet a következő tanévben – tette hozzá.

Magyar Nemzet

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog