Mesélő kúriák Dálnokon

Ismeretterjesztő és kapcsolatépítő rendezvényt szervezett a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesülete szombaton Dálnokon. Az előző ilyen esemény április 6-án Szentkatolnán és Zabolán zajlott, a mostani rendezvény iránt még nagyobb volt az érdeklődés, egész Háromszék területéről érkeztek résztvevők – mintegy százan –, a legtöbben Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Felső-Háromszék községeiből, illetve Brassóból. A Mikes családot gróf Mikes Zsigmond, az uzoni Béldi–Mikes-kastély tulajdonosa, az egyesület elnöke képviselte, és szép számban voltak jelen egykori kisnemesek és földbirtokosok leszármazottjai. Az erdélyi magyar történelmi családok egyesülete, a Castellum Alapítvány is képviseltette magát az egész napos rendezvényen.

  • Látogatás a Hadnagy István-féle kúriában. A szerző felvételei
    Látogatás a Hadnagy István-féle kúriában. A szerző felvételei

A kúriaséta a Kenderes falurészen az 1753-ban épült, klasszicista jegyeket viselő Lázár András-udvarháznál kezdődött, ahol a nagyszámú érdeklődőt a Brassóban élő Orha Lívia, az ingatlan tulajdonosa és családja fogadta. Elsőként gróf Mikes Zsigmond szólt az egybegyűltekhez, arra kérve őket, hogy egyperces csenddel emlékezzenek az egyesület egyik támogatójára, a közelmúltban elhunyt Tüdős S. Kinga történészre. Bangyán Sándor megbízott polgármester felsorolta Dálnok jeles szülötteit, majd Orha Lívia tartott előadást a Lázár családról és a kúriáról.

Mikes Zsigmond köszöntötte a megjelenteket a Lázár András udvarháznál

A krónikások szerint a Lázárok a faluval egyidősek. Hogy ez így van-e, vagy sem, nem tudjuk pontosan, de tény, hogy 1602-ben Lázár Mihály már hűséget esküdött Rudolf királynak – kezdte előadását Orha Lívia, majd sorba vette a család jeles szülötteit, egy igaz történettel színesítve rövid előadását. A „felszabadító” Vörös Hadsereg, miután az Ojtozi-szoroson át bevonult Székelyföldre, éppen Dálnok felé tartott. Lázár Endre azt mondta, hogy a Lázárok mindig tettek valamit a faluért, ezért lóhátra pattant, és a Lázár Elek-kúriából szólította Zsigmond unokaöccsét, akivel kiálltak a Dálnoki-tetőre. Endre oroszul köszöntötte „nagy szeretettel” az orosz tiszteket és katonákat, akiket betessékeltek Zsiga úr birtokára, ahol a tiszteket a kúriában vendégelték meg étellel-itallal, a katonákat pedig az udvaron, az istállóban és a csűrökben. Reggel az oroszok jóllakva, kipihenve és nagyon hálásan továbbmentek, s a Lázár unokatestvérek ezzel megmentették Dálnokot az oroszok fosztogatásaitól, erőszakjától – mesélte a házigazda. Eredetileg a kúriafelújítás után vendégházra gondolt, de végül a család hétvégi háza lett belőle.

Várallyay Réka művészettörténész vetített képes előadásában nem erdélyi kúriákat mutatott be, hanem olyan magyarországi példákat, amelyekből az erdélyi klasszicista udvarházak is táplálkoztak. Végezetül Taierling Péter Ferenc bemutatta azt a honlaptervezetet, amelyet a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesület felkérésére készített. Miután megtekintették a hatszobás, korabeli bútorok másolatával berendezett udvarházat, a jelenlevők a Lázár–Beczásy-kúriához mentek.

Látogatás a Beczásy-kúriában

Az udvarházat a 17. században építették, mai formáját a 20. század elején kapta. Az örmény eredetű Beczásy család a 18. században menekült Erdélybe és Zágonban telepedett le. A dálnoki udvarházat és a hozzá tartozó birtokot Lázár Mihály királybírótól vásárolták meg. Beczásy Tánya elmondta: fáj a szíve, hogy a kúria jelenleg ilyen állapotban van, egy nagy és egy kicsi csempekályhán kívül semmi nem maradt meg, szerencsére a református egyházközség megvásárolta, és remény mutatkozik arra, hogy felújítják. Csáki Árpád történész a kúria történetét ismertette.

A látogatás után a református műemlék templom következett, amelynek felújítása egy európai uniós pályázatnak köszönhetően hamarosan elkezdődik. A műemlék templom történetét Marosi Károly lelkipásztor és Csáki Árpád történész ismertette.

A Hadnagy István-féle kúria

A séta következő állomása az 1908-ban épült, Hadnagy István-féle kúria volt, amelyet a sepsiszentgyörgyi Benedek Annamária tulajdonos mutatott be. A kúriát 2006-ban vásárolták meg Ivácson Gyula építész javaslatára. Nagy elképzeléseik voltak, pályázni akartak, elkészültek a tervek, minden engedélyt beszereztek a felújításhoz, de a 2008-as pénzügyi válság elvitt mindent. Eredetileg vendégháznak szánták az ingatlant, de erről lemondtak, felújítása után múzeum vagy idősek otthona kapna helyet benne.

Az utolsó meglátogatott műemlék a 2014-ben felújított, 1844-ben épített Gaál-kúria volt, amely a Közösségért Alapítvány tulajdona, jelenlegi működtetője 2017 júliusa óta a zabolai Roy Chowdhury–Mikes Alapítvány vállalkozása, a Zabola Estate. A kúriát Imre Botond menedzser és Albert Zoltán mutatta be.

A felújított Gaál-kúria

A séta után a szervezők terített asztalhoz hívták a résztvevőket a művelődési központ nagytermébe. Gróf Mikes Zsigmond elmondta: a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesületének jelenleg húsz tagja van, de az nyitott. A rendezvény védnöke Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt.

Iochom István

Háromszék

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog