Elfelejtett Árpád-kori lengyel sírok

Szerző: Stier Gábor

Új megvilágításba helyezik a legújabb kutatások a sorokpolányi temető II. világháború idején zajlott feltárását

 
Forrás:Wikipédia

Az ezeréves magyar-lengyel barátság nem csupán szlogen. A mindenki előtt közismert tények mellett igazolják ezt már a Szent István korából származó, az élénk dinasztikus és kereskedelmi kapcsolatokra utaló, lengyel területeken fellelt érmék, de az a sorokpolányi kora Árpád-kori temető is, amelynek valamivel több, mint 75 évvel ezelőtt kezdődött feltárása egy nyugat-magyarországi lengyel település létét valószínűsíti.

 

 A szenzációs leletekről egészen a közelmúltig senki sem beszélt. A ’90-es évek végén azonban három fiatal kutató, Kiss Gábor, a szombathelyi Savaria Múzeum régésze, Kustár Ágnes, a budapesti Természettudományi Múzeum antropológusa és Zágorhidi Czigány Balázs, a vasvári Helytörténeti Múzeum történésze három tudományág felől közelítve erre a következtetésre jutott. Ez az Árpád-kori települések etnikumának meghatározása szempontjából is figyelemre méltó felfedezés, ennek ellenére azóta is nagy a csend a Vas megyei falu különleges múltja körül.

 „A feltárás története a ii. világháború elejére nyúlik vissza, amikor 1941 júniusának első napjaiban a község délkeleti végénél az államépítészeti hivatal munkásai a sorokpolány és dömötöri vasútállomások közötti bekötőút építése közben a római korban itt vezető borostyánkő úttól mintegy száz méterre a sorok patak teraszmaradványán három sírra bukkantak. a munkálatokat leállították, és elrendelték a leletek megőrzését

 A feltárást a Nemzeti Múzeum régésze, Nemeskéri János vezette, s az ásatás beleillett az egykori gyepűvidék etnikai összetételének vizsgálatát célzó kutatásokba. Az 1941 és 1944 között folyó munkálatok során 312 sírt tártak fel, s megtalálták az Árpád-kori temető nyomait is. A leleteket a Magyar Nemzeti Múzeum történeti osztályára szállították, a begyűjtött embertani csontanyagot pedig a régészeti osztályra. Ez utóbbi azonban Budapest ostromakor találatot kapott, így a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában ma már csak a háborús pusztítást átvészelt, rossz állapotú anyag lelhető fel. Az ásatásokról írt jelentéseket és az azokról készült dokumentációt a Nemzeti Múzeum régészeti adattára őrzi, s valószínűleg Nemeskéri János eddig még rendezetlen hagyatéka is további értékes jegyzeteket rejt.

 A teljesen befejezettnek nem tekinthető ásatások során előkerült érmékből megállapítható, hogy a temető használata valamikor a X. század végén, az ezredforduló táján kezdődhetett és a XII. század elejéig tartott. A temetőt már Nemeskéri vegyes etnikumú, azaz magyar és szláv őslakosú temetkezési helynek gondolta, jellegzetességét ugyanakkor – mint arra az újabb kutatások felhívják a figyelmet – az északi irányból eredeztethető, a lengyel és cseh területeken a X. század közepétől feltűnő tárgyak adják.

 „Így régészeti alapon nem zárható ki, hogy lengyelországból telepedett át a nyugat-dunántúlra egy kis csoport

 Ezt a feltevést alátámasztva már az első antropológiai vizsgálatok is igazolták, hogy a temető népessége élesen szétválik két csoportra. Ezt a gondolkodási irányt történeti szempontból tovább erősíti, hogy a Polány névvel jelölt települések a katonai segédnépek falvaival mutatnak rokonságot, tehát feltehetően maguk is idegen etnikumnak adtak otthont.

 „A régészeti, az antropológiai és a történeti adatok nagyjából egy irányba mutatnak. A sorokpolányi a temetkezési szokásokban és az anyagi kultúrában is határozottan elüt a korabeli magyar temetőktől. Hiányoznak például a jellegzetes magyar ékszerek, van ugyanakkor néhány olyan lelet, amely a Baltikum és Lengyelország irányába mutat. Antropológiai szempontból ugyanez a helyzet, a temető egy része ugyanis élesen elkülönül a korabeli magyar átlagtól. A töredékesen megmaradt embertani anyag egyik részének párhuzamait a főként Európa északi részein elterjedt, s Lengyelországra is jellemző nordikus típusban találhatjuk meg. Történeti szempontból magának a településnek a neve érdekes, hiszen legkézenfekvőbb etimológiája az államszervező lengyel törzs, illetve a lengyel nép későbbi önmegjelölésében kereshető. A polány név ugyanis a polák régies alakja. Ráadásul emellett Sorokpolány területén az Árpád-kor óta létezik a lengyel helynév is” – foglalja össze kutatásaik végkövetkeztetését Zágorhidi Czigány Balázs.

 „A történész felhívja a figyelmet arra az érdekes, a lengyel kapcsolódást igazoló adalékra is, hogy sorokpolány árpád-kori eredetű templomát szent vencel tiszteletére szentelték. egy cseh szentről van szó, aki azonban a korai lengyel történelemben is nagy szerepet játszott, ugyanis a lengyelekhez cseh közvetítéssel jutott el a kereszténység

S hogy hogyan kerülhettek ide lengyelek? Ez a széles nyugat-dunántúli sáv gyepű- és határőr terület volt, ahol katonai segédnép szerepét betöltve, idegenek szolgáltak. A közvélekedés ilyenkor általában keleti népekre, besenyőkre vagy székelyekre asszociál, ám a kutatások már jó ideje feltételezték, hogy a határokat védő katonák között lehettek szlávok is. Mint ahogy magyarok is betöltötték hasonló szerepet Délkelet-Lengyelországban, szláv területen. Magyar katonai kíséretre utal a przemysli leletegyüttes. A vasvári múzeum igazgatója szerint ez fordítva is igaz lehet, hiszen a kapcsolatok nagyon szorosak voltak, így a lengyelek hasonló módon betölthették a katonai segédnép szerepét.

A sorokpolányi ásatásokra azonban az oly élő magyar-lengyel barátság sem irányította rá a figyelmet. a temető anyagát máig nem tették közzé

 Ez betudható az antropológiai anyag pusztulásának és a temetőtérkép hiányának, a II. világháború utáni állapotoknak, de történt mindez talán azért is – véli a történész -, mert a magyar-lengyel kapcsolatokban ez a korszak a legkevésbé kutatott. Emellett Zágorhidi Czigány Balázs arra is rámutatott, hogy amikor ezt a temetőt felfedezték, senkinek eszébe nem jutott, hogy lengyelekről lehet szó. Az ásatások antropológusa azonosította a szláv etnikumot, ám akkor a feltárók helybeli szlávokra gondoltak.

 A három kutatónak a korai magyar-lengyel kapcsolatok élénk voltát igazoló következtetései azonban új megvilágításba helyezik a feltárást. Érdemes lenne tehát újra nyitni a kutatási dossziékat, s az új szempontok alapján megvizsgálni a feltárt, ám halott és elfekvő anyagot.

Eredeti cikk itt olvasható: moszkvater.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog