Művelt, de keménykezű uralkodó


Benczúr Gyula: Mátyás király fogadja a pápai követeket

530 esztendeje, 1490. április 6-án távozott az élők sorából I. Mátyás, magyar, horvát és cseh király, Ausztria uralkodó főhercege, az általa megostromolt, majd bevett Bécs városában. Vele együtt pedig sírba szállt a régi magyar dicsőség, és elkezdődött Magyarország hanyatlása. A népi emlékezetben igazságosként rögzült uralkodó emlékét azonban a lepergett évszázadok sem tudták elhalványítani a nemzet tudatában. Ez pedig nagymértékben hozzájárult az egymást követő vészterhes korszakok túléléséhez, és a mindenkori újrakezdéshez.


Nagy királyunk Kolozsváron látott napvilágot 1443. február 23-án, Hunyadi János erdélyi vajda, majd Magyarország kormányzói tisztjét is betöltő törökverő hadvezér, valamint Szilágyi Erzsébet második gyermekeként. Neveltetését a híres humanista pap, későbbi nagyváradi püspök, esztergomi érsek és diplomata, Vitéz János gondjaira bízták. Segítségével kimagasló műveltségre tett szert, és már serdülő korában több idegen nyelvet beszélt. Élete felfelé ívelő szakaszát, a hős apa tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála (1456) szakította félbe. Elhunyta után ugyanis a hunyadiak hatalmát megtörni akaró főurak a család két sarját börtönbe vetették, és testvérbátyját, Lászlót lefejeztették (1457) a még gyermek V. László királlyal. Rajta az uralkodó megkönyörült ugyan, de túszként tartatta fogva előbb a bécsi, majd a prágai várban. Innen viszont már Magyarország királyaként távozott 1458 januárjában, mert alig 17 éves elődje hirtelen halála után a királyválasztó országgyűlés őt ültette a trónra.

Mátyás tehát még 15 esztendős sem volt, amikor nyakába szakadt a belső intrikáktól, széthúzástól, egymásnak feszüléstől és hatalmi harcoktól meggyengített, külső ellenségtől több irányból fenyegetett Magyarország kormányzásának a nemes, de kegyetlenül nehéz feladata. Zsenge kora ellenére azonban hónapok alatt államférfivé érett és a gondjaira bízott országot kiragadta a testét marcangoló keselyűk karmaiból. Uralkodásának 32 esztendeje alatt pedig katonai, politikai és kulturális vonatkozásban ismét közép-európai nagyhatalommá tette.

A budai és visegrádi királyi udvar kisugárzása messze földről vonzotta a művészeket és tudósokat, de híres volt a mintegy 2500 darab, korvináknak nevezett bőrkötéses kódexet tartalmazó könyvtára is.

Ugyanakkor apja nyomdokain járva képes volt megállítani a török terjeszkedést Magyarország kapuinál, de a magyar trónra áhítozó III. Frigyes német-római császárnak is megálljt parancsolt. És nem csak visszaverte a birodalmi seregeket, hanem több ízben is ellentámadásba lendült, 1485-ben elfoglalván a császári fővárost, továbbá Alsó-Ausztria egészét, valamint Stájerország és Karintia keleti felét. Ettől kezdve, 47 éves korában bekövetkezett haláláig, Bécsből irányította a cseh uralkodó ellen folytatott háborúi nyomán Morvaországgal, Sziléziával és Lausitz-el megnövekedett birodalmát.

Hunyadi Mátyás sikereinek kulcsa éles észjárásában, kemény akaratában, átlagon felüli műveltségében, kivételes szervezőképességében, bátorságában, vitézségében, és közvetlenségében rejlett. Ez utóbbi három tulajdonságának köszönhetően rajongtak érte Fekete sereg néven elhíresült hadának zsoldosai, akik elszántságának sok győzelmet köszönhetett.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog