A fekete asszony 4. rész (Történet az 1849-es évből, a forradalom idejéből.)

Kategória: Kultúra

Kolozsvárra visszatérve, b. Kemény Farkashoz, ki akkor Gyulafehérvár alatt táborozott, haladéktalanul kellett mennie, a kivel miután a rábízottakat közölte s kissé társalgóit volna, a hős aggastyán e szahanem nyugodtan mondá: ,,az elcsukatás önre vár százados úr, ha legott észre nem tér s meg nem javítja magát.“

 

E párbeszéd külön szobában négyszemközött történt. A heves százados hangulatát a hölgy határozott figyelmeztetése rögtön megváltoztatá, s néhány perec múlva elővevé tárcáját, s felnyitva, mondván: „még van néhány forintom, csak holnap reggelig kérek időt, az alatt vagy visszanyerem pénzemet, vagy pedig főbe lövöm magamat.“

A viszontalálkozás éjfél utáni három órára volt kitűzve. A fekete asszony pontosan megjelent a kitűzött időben a százados szállásán, akit még bajtársai, illetőleg kártyázó cimboráival együtt talált. Ez utóbbiak azonban csakhamar eloszlottak, s ők egyedül maradtak. Ekkor a honvéd százados keblébe nyúlván, kihúzta abból tömött tárcáját s

örömsugárzó mosollyal mutatá a nagy nyereményt, a hölgyet védangyalának nevezvén, egyszersmind bármily csekélységet emlékül kért tőle. A játszó asztalok még akkor is el voltak borítva szélyel hányt kártyákkal, a fekete asszony a halmaz kártyából a piros (coeur) dámát kereste ki, s azt nyújtá oda a bár könnyelmű, de jeles ifjú hősnek e szavakkal:

— „fogadja ezt el tőlem emlékül százados úr, s jól megőrizze, hogy valahányszor szeme elébe akad e jelvény, mindannyiszor visszaborzadjon a kártyajátéktól, mely már oly sokakat tönkre tett, s megsemmisített.“

Az ifjú százados mélyen meghatva átvevő e bár igénytelen, de reá nézve fontos és becses emléket s ihletett ünnepélyességgel mondá:

— „szép hölgy! Ime fogadja becsületszavam, hogy soha más kártyát kezembe nem veszek, s e becses ereklyét szívemnél fogom viselni. S ezzel a kártyát tárcájába rejté. Még azon nap reggel a honvédek mind ki voltak fizetve, s a százados előttük azzal menté ki magát, hogy csupa százasai lévén, melyeket helyben mindeddig nem tudták felváltani, kénytelen lévén visszaküldeni azokat, míg nem most kisebbeket kapott érettük.

A honvédek megnyugodtak benne. S a százados e perctől fogva testtel-lélekkel szolgálatának élvén, csapatjánál a rendet visszaállítván, minden kihágások megszűntek. Sőt még ennél is többet tett, előbbeni botlását jóváteendőn, mindent őszintén személyesen elmondott Csányi főkormánybiztosnak, s több jó ismerősének Kolozsvárt.

 A folytonos és gyors utazások végre megtörték a fekete asszony anyagi erejét s ágyhoz szegezték őt, csaknem kimerülvén, a rendkívüli fáradságban, azonban, alig hogy lábadozni kezdett, a főkormánybiztos felhívatta őt magához, mondván: „az istenért, gyógyuljon meg kegyed mihamarább, mert Konstantinápolyba kell utaznia, fegyverekbecsempészése végett.“ A tartós makacs hideglelés azonban megakadályozó őt e szándék végrehajtásában.

Ezek után Csányit csakhamar kinevezték közlekedési miniszterré, ki őt felszólitá, hogy menjen fel Pestre lakni, amit egyetlen gyermeke, leánykája jövőjéért is meg kell tennie, egyszersmind a pesti leány-gyermek növendék jegyzékét is elébe tevén,monda:

válasszon azok közöl, sőt mielőtt Kolozsvárról távozott volna, meglátogatá őt szállásán, aSzentegyház-utczában, a Hegedűs-féle házban (minek tanúja Hegedűs Sándor úr is volt), e szavakkal búcsúzván el tőle: „siessen kegyed fel Pestre, hűséges szolgálatának jutalmát egyszer valahára élvezni;“ s ezzel egy pergament tekercset nyújtott át neki, melynek tartalma szerint leánya Némethy Ilona a pesti angol apácák növeldéjébe volt fölveendő.

Midőn Debrecenbe ment, a hol már akkor Csányi mint miniszter működött, szállása előtt két osztrák egyenruhás katona, kik Buda várából hozzánk átszöktek, egy nemzeti kokárda birtoka fölött versenyeztek; végre a nyertes (az erősebb) feltűzvén azt keblére, társaihoz fordult s büszkén mondá, hogy ő most már tetőtől talpig magyar, s délutáni 4 órára, mikorra ki kell majd szolgálatba állaniok, mert egyszer s valahára szert tett hármasszínű nemzeti jelvényre, nem mint osztrák katona, hanem mint honvéd jelenhet meg.

 Ezt látván ablakából a fekete asszony, az egyik osztrák egyenruhás katonát beszólított, s kérdé:

óhajtanak-e a többiek is nemzeti kokárdával a katonaiszemlén megjelenni?

Természetes, hogy igennel válaszolt.

S hányan vannak? Kérdé továbbá a hölgy.

140-en, lőn a válasz.

 Rögtön sietett a boltba, s pár óra alatt egy szobaleány segélyével készen volt a 140 kokárda.

 Délután a hozzánk átjött osztrák egyenruhások egyről egyig mind kokárdásan állottak ki a szemlére. A vizsgáló főtisztek s a nézőkéljennel fogadták őket s megdicsérték; ezek azonban nyíltan bevallották, hogy ez nem az ő érdemük, hanem egy gyászba öltözött hölgyé, ki ezt sajátkezűleg készíté s feltűzte.

 Ezeket hallván Csányi miniszter, azt mondá:

nincs ugyan tudomásom róla, hogy Némethy Borbála Debrecenben volna, azonban állítani merem, hogy e gyászos nő s lelkes honleány más nem lehet mint ő.

El is ment ő azonnal az áldott jó öreg úrhoz, Csányihoz, kit édes atyjaként szeretett, s ki megjelenésének felette örült, azonnal bemutatta őt a külügyminiszternek, gr. Batthyány

Kázmérnak; ez azonban olyas valamivel akarta a fekete asszonyt megbízni, amire ez vállalkozniegyáltalában nem akart, s a mit maga Csányi sem helyeselt.

Debreczenből Kézdi-Vásárhelyre utazott Gaál Sándor ezredessel együtt. Az oroszok

már akkor Brassóig hatoltak. A főhadiszállás Sepsi-Szentgyörgyön volt, Bogdántól, ki egyszersmind hadi pénztárnok volt, 150 forint útiköltséget felvevén, Brassó felé vette útját, hogy az oroszok haderejét kikémlelje.

Az Olt folyón való áthatolás tetemes gátul szolgált neki, mert a híd le volt rombolva, illetőleg égetve. Végre nagy nehezensikerűt egy kiszolgált katonát jó pénzösszegért megnyernie, aki vállalkozott is, hogy őt a folyón átszállítja, s a legközelebb fekvő faluig, a paplakhoz kísérni fogja, mivel már ekkor a muszkák egészen Földvárig nyomultak elő, s a kozákok az egész környéken garázdálkodtak, rémülettel tölték el a népet.

 A kiszolgált katona csakugyan átszállította Olt vizén a fekete asszonyt, de alig hogy ez a partra tette a lábát, a ravasz obsitos egy erős lökést adván csolnakjának, megfeszített erővel visszaevezett a folyamodványát túlpartra. Egypár perez alatt 40 kozák vette körül a szerencsétlen nőt. Ez volt minden merész vállalatainak a legválságosb, a legkétségbeejtőbb pillanata; de ő szíve mélyéből istenhez fohászkodván, nem veszté el lélekjelenlétét, s a gondviselés őrködött felette. A kozák tiszt s parancsnok tördelt rósz románsággal kérdé: mit akar s hova szándékozik? Mire a bátor hölgy rögtön azt adá válaszul, hogy ő a magyarok elől fut, a kik őt üldözik.

— „S most mitevő lészsz, hova mégysz?“ kérdé ismét a tiszt.

Ide be a falusi szász paphoz s onnan Brassóba“ válaszolt a nő.”

A kozák, mint csaknem minden orosz tiszt, miként ezt azon korbanalkalmunk volt tapasztalni, udvarias és előzékeny volt, a hölgyet Földvárra (Marienburg) a protestáns lelkészhez kísérte, útközben sok szép bókot mondott neki, s megígérte, hogy Brassóban meg fogja őt látogatni.

 A szász papot egy koholt szerelmi kaland elbeszélésével s egy német levél előmutatásával annyira sikerült elámítania, hogy annak segélyével jutott be Brassóba, ahonnan másnap el is akart távozni, azonban útlevele nem lévén, ki nem bocsátották.A fekete asszony, mint mindig, úgy ezúttal sem jött zavarba, hanem egyenesen Lüders orosz vezérhez ment, aki rögtön ki is szolgáltatott számára útlevelet, azonban úgy látszik csakhamar megbánta, mert midőn a hölgy épen távozni akart volna, visszahívatta őt, azt mondván, minthogy a városból az orosz hadsereg elindulása előtt senkinek távozni nem szabad, következőleg őt sem részesítheti azon kivételes kedvezményben. A nő minden esdeklése hasztalan volt, szívre hatón könyörgött bocsátanák szabadon útjára, Kézdivásárhelyre, hol egyetlen kis leánya betegen fekszik, s az oroszok közeledtére halálra ijed majd. Sok könyörgésére végre Lüders megigéré, hogy másnap együtt utazhat az orosz táborral, előbb azonban semmi esetre sem, de ezen kedvezményben is csak azért részesíti; mert, úgymond „megsajnálta benne az anyát”.

(Folytattatik. A vége következik.)

Sokszorosítás átmásolás minden formájában kizárólag a Szék-helyek engedélyével lehetséges.