Árpádkori templomok: A veleméri templom fényei

Kategória: Fotó, videó

Velemér 10 falu központja volt az Árpád-kor elején, ezért feltehető, hogy a templom vagy elődjének építését még Szent István rendelte el.Építésének idejét nem ismerjük; először egy 1360-ban kelt oklevélben említik; ez megnevezi, hogy a Szentháromságnak szentelték. Freskóit 1377–78-ban festette Aquila János, aki a szentély északi falán önarcképét és művésznevét is megörökítette.

 

A veleméri templomot nem pontosan keletelték, hanem úgy, hogy a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a Szentháromság a szentély boltozatán lévő jelképére essen. Az építők és a freskót készítő Aquila János ezen kívül figyeltek a napfordulóra is. A templom tudós plébánosa, Kovács József megfigyelte, hogy a téli napforduló hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. A téli napforduló Krisztus születésének ünnepe, Isten gyermekként megszületve belépett a történelembe. A sötétben a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos e bámulatos fényjelenség manapság nem látható, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják. Mindezen optikai hatások elérése érdekében a templom tájolása nem pontos, hanem a földrajzi kelet irányától 18,5 fokkal északnak tér el.

A templom egyterű, téglalap alaprajzú hajójához alacsonyabb, (a nyolcszög három oldalával) szögletesen záródó, boltozott szentély csatlakozik. A szentély tengelyét egy résablak, déli falát egy kerek ablak töri át. A hajót három résablak világítja meg. Ezeknek belül is van rézsűje – ami itt értelemszerűen nem a csapadék elvezetésére, hanem a fény terelésére szolgál. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a rézsű aszimmetrikus – miként maguk az ablakok is azok. Az aszimmetria célja a fény útjának szabályozása: mindent pontosan akkor világítson meg, amikor annak ideje van. Elképzelhető, hogy a megvilágítás sok Árpád-kori templomunkban kapott ehhez hasonlóan kiemelt szerepet, ez azonban a többi, hasonló korú templom átépítései és átfestései miatt már nem ellenőrizhető.

Fotó-szöveg: Szék-helyek, Balla Béla - Indafotó, Wikipedia