Az enyhe tél és a közelgő választások kicsalogatták a fészkükből a nacionalista ébereket, akik abból szeretnének megélni vagy politikai tőkét kovácsolni, hogy uszítanak a magyarok ellen, provokálják, vagy a törvény hézagokat kihasználva kellemetlenséget okozzanak.

 

A közmondásunk szerint: „szamárbőgés nem hallatszik a mennyországba” és ez így is van, a gond vele csupán annyi, hogy megszomorítja az életünket kellemetlenséget okoz esetleg anyagi hátrányt.

A nacionalista éberek utóbbi eredményei: közösségi oldal bejegyzés elleni feljelentés, provokáció, magyar feliratok meggyalázása.


Úgy néz ki a feltett céljuk: az ősellenségnek kikiáltott magyarokat nem szabad békében, hagyni éljenek dolgozzanak, mert haladnak és nagyon feltűnő lesz a tátongó űr a buja tunyaság és a haladás között.

Így aztán a hivatalos feljelentő (azt hiszem, így köztünk nem kell a nevét emlegetni, mindegyiket felsorolni pedig nem érdemes, van belőlük bőven) piszkálni kezdte Kézdiszentléleken a középületek feliratait, sérti a szemét a magyar.

A kézdivásárhely polgármesteri hivatalát feljelentette és az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2000 lejre büntette egy magyar nyelvű Facebook-bejegyzés miatt.
Én is a diszkriminációellenes tanács étlapjára kerültem, s bár Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester volt a főfogás, nekem is kijutott odafigyelésből” – mondta Bokor. Egy régebbi ügyről van szó, 2019 februárjában a sertéspestis tilalom alkalmával lemondták a havi rendszerességgel megtartott hétvégi, román és magyar nyelven is meghirdetett termékvásárt, viszont a mellékelt képen románul nem jelenik meg, hogy elmarad a rendezvény. A polgármester nem nyugszik bele a bírságba felbelezni fog, szerinte ez elvi kérdés és ez nem egyéb, mint uszítás a románok és magyarok közötti.

 

Ünnepelve is lehet provokálni

 

A „hagyomány által egyesülve” címen ünnepelte a „kis egyesülést” Dormánfalva Sepsiszentgyörgy főterén. Az a polgármester szervezte, aki az úzvölgyi temető gyalázását is jóváhagyta, elképzelhető, hogy kezdeményezte is.

Nehéz megmagyarázni, hogy Erdélynek, székelyföldnek mi köze volt Moldva a vlachok általi bekebelezéséhez, vagyis a kis egyesüléshez, ahogyan nevezik. Biztos tudják a dormánfalviak, hogy miért pontosan Sepsiszentgyörgy a legmegfelelőbb helyszín a kis egyesülés ünneplésére, helyesebben a provokálásra. Mi egyéb ha nem az?Még a kommunizmusban áttelepített moldvaiaknak is több eszük volt és távol maradtak az ünnepléstől, nem kértek a provokációból.Az akciólukra a dormánfalvi és regáti küldöttségen-tánccsoporton kívül senki sem volt kíváncsi.

Az ünnepség alkalmával nem maradhatott el a településtáblák rongálása, a magyar helységnév lemázolása. „Lila festékszóróval fújták le ismeretlenek Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál és a Gyilkostó üdülőtelepen is a településjelző tábla magyar feliratát péntekre virradóra. A rongálás péntekre virradóra, azaz a Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulóján történhetett. Az első, erről készült fotók a hivatalos munkaszüneti napon, a délelőtt folyamán kerültek ki a közösségi médiába” - írja a székelyhon.ro.

Az ide érkező regátiak úgy érezték, nem árt egy keveset provokálni is, ha már hosszú hétvégi szabadság kijutott és Székelyföld „vendégszeretetét” élvezhetik.

 

Tóth

Fotó: szekelyhon.ro

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog