Klaus Johannis elnök 2020. május 21-én megkapja a nemzetközi kitüntetést, amelyet valaha egy román politikus kaphatott, a Nagy Károly-díjat**. Iohannisnak köszönhetően Románia „a legeurópaibb állammá vált Délkelet-Európában” - áll a méltatásban. (sic)

 

 Johannis „az igazságszolgáltatásért harcol, védi kisebbségeket és a kulturális sokszínűséget, mint ahogy egy fontos közvetítője és építője a Nyugat- és Kelet európai társadalmak közötti hídnak” – nyilatkozta Jurgen Linden a Nagy Károly-díj bizottságának elnöke

Jelentős elismerésről van szó, ha nem egyébért, hát azért, mert olyan emberek kapták meg korábban, mint Winston Churchill, I. János Károly spanyol király, Henry Kissinger, két pápa (II. János Pál és Ferenc), aztán Václav Havel, Tony Blair, Bill Clinton…

Megkockáztatom a kérdést. Ki ez a Klaus Werner Iohannis a fent felsorolt személyek mellett.? A kérdésre gondolom a kedves olvasónak nem is kell gondolkodni és máris tud válaszolni.

Jurgen Linden elnök ha már díjat osztogat és az odaítélésről légből kapott elméleteket gyárt. Megkérdezem, honnan szedte ezt a bődületes marhaságot, hogy Iohannis védi a kisebbségeket?

Ugyanis elnökünknek a szája is fáj ha a “magyar vagy magyarok” szavakat ki kell ejtse. Öt éves uralkodása alatt egyetlen pozitívnak vehető közeledése nem volt a magyar kisebbségek felé Romániában. Ellenkezőleg ahol módjában állt mindig a magyar kisebbségek jogainak megnyirbálását szorgalmazta.

Anélkül, hogy összeesküvés elméletet szőnék. Azoknak, akik ma Európát irányítják olyan vezetők tetszenek, akik kiszolgáltatják országukat a globalista neoliberális európai elképzelésnek. Kelet-Európában esetleg ezt, még megfűszerezik azzal, hogy fenntartják a nyugat által itt kialakított gyarmati rendszert. Ezek közé tartozik Iohannis román államfő.
Ha a keleti blokkból valaki utálja a magyarokat és Orbán Viktor politikájával szembe megy az követi az európai értékeket, ezek szerint ki is kell tüntetni, példát statuálva. Ennek tökéletesen megfelel a második ciklusában uralkodó Iohannis.

Az európai egyesült államok felé rohanó térségnek szüksége van Romániára, mert az utolsó állam maradt Délkelet-Európában, amely tökéletesen kiszolgálja a nyugati politikát. Olyan geopolitikai stratégiai helyen fekszik, amire a NATO-nak szüksége van. Tehát mint egy, szükséges rosszra tekintenek és engedékenyebbek vele szembe. Tisztába vannak, ha Románia is arra az útra lép mint a Visegrádi Négyek esetleg a kelet-európai gyarmatokat elvesztik.

**A Nagy Károly-díjat (Karlpreis / Charlemagne Prize ) évente ítéli oda Aachen város önkormányzata azoknak a személyiségeknek, akik hozzájárulnak az európai egységhez vagy az európai országok közötti együttműködéshez.


Tóth László

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog