Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője

A fotón  Busai Bori és Mahovics Tamás látható

Karikázó, verbunk, dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben őrzik, élik is a hagyományt.

 

 „A népzene, néptánc olyan ága a táncművészetnek, amikor a hagyományunkba lépünk bele. Valamit kapunk a múltból és viszünk magunkkal. A 21-ik században sem szégyelljük, hogy a népművészettel, hagyománnyal foglalkozunk” – árulta el Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója, aki a kispávákat a zsűri székéből segíti véleményével, tanácsaival.

 

Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció állt a Fölszállott a páva színpadára, akik közül a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Ifj. Mahovics Tamás (Békés), illetve Busai Borbála és Makula Zoltán (Jászberény); a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja (Debrecen); a Vasi Kislegényczéh (Szombathely); a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök Csoportja (Miskolc); az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Szász Csanád László (Erdély – Körtvélyfája); a Komári Puják (Zalakomár); a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely); míg a hangszeres szólisták és zenekarok közül Hajdu-Németh László (Budapest) és Csapodi Tádé (Budapest) jutott a döntőbe.

 

Pénteken, december 20-án kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai a zsűri értékelése alapján, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence. A nézők a műsor ideje alatt adhatják le voksaikat kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül.

 

A Fölszállott a páva zsűritagja, Zsuráfszky Zoltán azonban vallja, hogy ami igazán számít, az nem az eredmény, hanem a megmutatás, a bemutatkozás és a jelenlét. A legapróbbak pedig örömmel tesznek eleget ennek, elhozva a Duna Televízió képernyőjére a magyar népművészet ezer arcát. Ám ami ennél is fontosabb, hogy tánc és zene közben – ahogy a gyerekek fogalmaznak – minden rossz elszáll, népviseletben járni pedig menő!

 

A döntő sem marad meglepetések és sztárprodukció nélkül, ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című előadásából láthatnak a nézők egy részletet.

 

Érdekességekért, kulisszatitkokért és a versenyzők kódjaiért érdemes a produkció Facebook, és Instagram oldalára, valamint a folszallottapava.hu oldalra látogatni.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, illetve szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Fölszállott a páva (döntő) – Duna Televízió, december 20. (péntek) 19.30

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog